
Felvételi vizsga orvosi biotechnológia mesterképzésre
Pontszámítás:
Legalább jó rendű, 3 évnél nem régebbi molekuláris bionika alapképzésben szerzett oklevél esetén kérhető – felvételi vizsga helyett – a hozott pontok duplázása.
Ha a szerzett pontok értéke több, mint a hozott pontok, akkor a szerzett pontok kétszerese és a többletpontok összege adja az összpontszámot.
A jelentkező tantárgyanként egy – egy kérdést húz, melyről rövid felkészülési idő után felel.
A felvételi vizsga után a vizsgabizottság a nap folyamán vizsgázott jelölteknek eredményt hirdet. Az eredményhirdetéskor közli a szerzett pontokat.
A felvételizőnek az alábbi két témakörben kell felvételi vizsgát tennie:
A jelentkezés benyújtása előtt kérjük, mindenképpen nézze meg, hogy a mesterképzésre való jelentkezéshez milyen alapképzésben szerzett oklevél szükséges. Ha ez alapján Ön nem teljes kreditértékű oklevéllel rendelkezik, úgy előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményeznie. Ennek benyújtási határideje 2011. december 2. Cím: PPKE ITK 1083 Budapest, Práter u. 50/a, a borítékra írják rá, hogy Kreditelismertetési kérvény és a pályázott szak nevét.
Kreditelismertetési kérvény letölthető itt
Tájékoztatjuk, hogy a vizsga eredményére vonatkozó felvilágosítást telefonon nem áll módunkban adni.