ITK-címer
PPKEITK
ITKbanner

Hasznos tudnivalók

EU területén érvényes biztosítási kártya

Kiutazás előtt minden hallgatónak ki kell váltania a lakhely szerint illetékes OEP irodában az EU területén érvényes egészségbiztosítási kártyát, mely a fogadó országban ingyenes sürgősségi ellátásra jogosít. Ezen felül természetesen köthető egyéb baleset-, vagy poggyászbiztosítás is, de ez nem feltétele az Erasmus programban való részvételnek. (Bizonyos bankkártyákhoz automatikusan jár ilyen típusú szolgáltatás, érdemes ennek is utánajárni.)

Felelősségbiztosítás

Szakmai gyakorlat esetén a fogadó fél kötelezően előírhatja felelősségbiztosítás megkötését, melyet a hallgatónak kiutazása előtt, saját költségére kell megkötnie. Érdemes a partner képviselőjével előre lepontosítani az erre vonatkozó elvárásokat.

Hallgatói beszámolók

A volt Erasmus hallgatók beszámolói alapján állíthatjuk, hogy a programban részt vevő hallgatók felejthetetlen élményekkel, tapasztalatokkal és értékes kapcsolatokkal gazdagodtak. A hallgatók hozzájárulásával ezek a beszámolók folyamatosan felkerülnek a TO/WIKI-re, amelyekben a külföldön tanulmányokat folytatott hallgatóink tapasztalatait olvashatják.

A Kreditátvitel

Miért szükséges a kreditátvitel?

A kreditátvitel célja, hogy amennyiben a hallgató több intézményben folytat (vagy folytatott korábban) tanulmányokat, akkor az egyszer már teljesített tantárgyakat egy másik intézményben, illetve egy másik szakon vagy képzési formában elismertethesse. Ennek legfontosabb feltétele az elismertetni vagy beszámíttatni kívánt tantárgy egyenértékűsége azzal a tantárggyal, amelynek elvégzését az adott szak vagy képzés előírja. Két különböző tantárgyat akkor kell egyenértékűnek tekinteni, ha ismeretanyaguk legalább 75%-ban azonos. Amennyiben az egyenértékűség fennáll, a máshol elvégzett tárgyat a helyettesíteni kívánt tárgy kreditértékével kell beszámítani a hallgató tanulmányaiba. A máshol elvégzett kurzus érdemjegyét viszont át kell vezetni a kiváltott tárgyhoz.

Az ECTS jegyek átszámítási rendszere

Az ECTS rendszerben megszerzett érdemjegyeket a következő módon kell átszámítani a magyar ötfokozatú skálára:

  • A - Kitűnő (kiemelkedő teljesítmény apró hibákkal) = 5
  • B - Nagyon jó (átlagszint feletti teljesítmény, egy-két hibával) = 4
  • C - Jó (alapos munka, több hibával) = 4
  • D - Közepes (jó, de alapvető hiányosságai vannak) = 3
  • E - Megfelelt (a teljesítmény a minimális kritériumnak felel meg) = 2
  • FX - Elégtelen (bizonyos korrekcióra még szükség van a kredit eléréséhez) = 1
  • F - Elégtelen (jelentős mennyiségű további munka szükséges) = 1

A kreditátvitel szabályai

A PPKE ITK Kreditátviteli Bizottságáról (KÁB) a Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának 150-151. §-a rendelkezik. A KÁB egyetemi oktatókból álló bizottság, melynek feladata az ismeretanyag egyezésének mértékét megállapítani más hazai vagy külföldi felsőoktatási intézményben, vagy saját intézményben más karon szerzett kreditek elismeréséhez a tárgyfelelős oktató véleményének figyelembe vételével.

A KÁB feladata elsősorban adminisztratív jellegű. A hallgató tárgybeszámítási kérelmének mellékleteként a tárgyfelelős oktató által előzetesen elkészített szakvélemény segítségével a KÁB azt vizsgálja, hogy a 75%-os megfelelés esete fennáll-e, illetve a véleményező oktató javasolja-e az adott tanegység ITK-s elismerését és beszámíttatását. A KÁB ezek alapján a PPKE ITK kreditszámításának ismeretében dönt az elfogadható kreditszámról is.

Külföldön teljesített tárgyak

A PPKE ITK kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Évről évre örvendetesen gyarapszik külföldön tanuló hallgatóink száma. A hallgatók többsége Erasmus-ösztöndíjjal utazik külföldre, hogy ott jellemzően egy félévet töltsön, gyarapítsa ismereteit, fejlessze nyelvtudását, és új tapasztalatokkal gazdagodjon. Az Erasmus-program előírásai szerint a hallgató kint teljesített tárgyait a PPKE ITK itthoni tanulmányai részeként ismeri el, ám a gyakorlatban ez nem mindig egyszerű.

  • Amennyiben a kiutazó hallgató olyan tárgyakat választ kint, amelyek 75%-ban megfeleltethetők a PPKE ITK-n meghirdetett tárgyaknak, ill. tartalmilag megfelelő átfedést mutatnak azokkal, a kreditbeszámítás rendkívül egyszerű, gyakorlatilag automatikusan megy.
  • Karunk rendkívül színvonalas európai partneregyetemekkel áll Erasmus kapcsolatban. Az ITK képzési szerkezetének és jellegének köszönhetően ösztönözzük hallgatóinkat arra, hogy választott speciális szakirányukhoz kötődő tárgyakat is vegyenek fel külföldi partnereinknél, amelyek a hallgatók ismereteit egy adott területen mélyítik el, és az ITK kurzuskínálatában nem szerepelnek. Ezek a tárgyak szabadon választható tárgyként kerülnek felvételre a hallgató indexében. Ilyen esetekben a KÁB kreditátviteli határozatának megalapozásához feltétlenül szükséges az ITK valamely, az adott tárgyban kompetens oktatójának előzetes szakvéleménye. Ehhez a hallgató a kinti tárgyleírás magyar vagy angol változatával igazolja kint elvégzésre kerülő tantárgya tartalmát, ezáltal lehetővé téve a szakvéleményt készítő oktatónak és a KÁB-nak, hogy megállapítsa a beszámíthatóságot, illetve a kreditértéket.
  • A külföldi egyetemek egy részénél más a félév beosztása, mint a mi karunkon. Ezért a külföldön tanuló hallgatók egy része az itthoni rendszerhez képest késve tudja lezárni az előző félévet, esetleg azért, mert a kinti féléve elhúzódik, és nem tud időben hazatérni. Ennek kiküszöbölésére külön felhívjuk kiutazó hallgatóink figyelmét, hogy a szükséges dokumentumok elkészítését és egyéb adminisztratív kötelezettségek teljesítését ne hagyják az utolsó pillanatra.