ITK-címer
PPKEITK
ITKbanner

Bionikus számítástechnika

Ismertető

Az információs technológiák és a biotechnológiák egy különös találkozási pontján néhány év óta egy új, markáns kutatási terület bontakozik ki, amely rövid időn belül új termékek és szolgáltatások ezreit fogja létrehozni és átalakíthatja az ember életkörnyezetét.

A közelmúltban az USA Nemzeti Kutatási Alapja (NSF) és az Európai Unió kutatási programjának frontvonalát jelentő Future and Emergent Technologies (FET) Hivatala egyik első transzatlanti programként BIONICS címen egy új kezdeményezést fogalmaztak meg. Ebben a kezdeményezésben a jelen javaslattevők közül ketten is fontos szerepet játszottak.

2003-ban Silicon Valley�ben a vállalkozói tőkebefektetések negyede a biotechnológiákban, másik negyede az info-bionikában történt. Ez a drámai eltolódás a 2000 előtti elektronikai és számítástechnikai-információs-technológiai dominanciához viszonyítva hosszú távra jelentős új trendnek látszik. Ennek tükörképe kezd a nagy európai laboratóriumok világában is kialakulni.

Magyarországon az elektronika és az információs technológiák valamint az idegtudomány tradicionálisan erős tudományos iskolákra támaszkodik (itt sok egyéb kiválóság mellett csak a két közelmúltban elhunyt szellemi óriás, Szentágothai János és Simonyi Károly, valamint tanítványaik tudományos iskoláira utalunk). Ezen szakterületeken az elmúlt 10 évben néhány nemzetközileg igen erős multidiszciplináris tevékenység alakult ki és egy speciális, erre az irányra fókuszáló doktori programban már több mint egy tucat fiatal kutató szerzett doktorátust.2001. szeptemberében, Európában először elindult egy olyan egyetemi graduális képzés a Pázmány Egyetem Információs Technológiai Karán, ahol az információs technológiák tanítása karöltve halad az élő szervezetek információtechnikájának megtanulásával.

A bionikus számítástechnika szakirányú képzés a fenti területen fog multidiszciplináris alapokra helyezett, a kutatásban és a gyakorlati tervezőmunkában egyaránt hasznosítható ismereteket adni és a projektmunkák, laborfoglalkozások során készségeket kifejleszteni a hallgatókban.

A képzés célja

A Bionikus számítástechnika képzés célja olyan magasan képzett szakemberek kibocsátása, akik megfelelő diszciplináris tudásanyag birtokában, elméleti és gyakorlati jártasság alapján képesek önálló kutatási, illetve fejlesztési feladatok megoldására, valamint az ehhez szükséges tevékenységek megszervezésére.

Mivel a fenti célkitűzés a tudományos felkészültség mellett a modern gazdasági életben nélkülözhetetlen szervezeti és projekt alapú ismereteket is igényel, azért a képzésnek a szakmai törzsanyag mellett fontos részét képzik a gazdasági és menedzsment alapú tárgyak is.

A felsőfokú szakirányú képzés során a hagyományosan képzett mérnökök, orvosok, biológusok, az alaptárgyi ismereteik elmélyítése mellett olyan aktuális tudásanyag és gyakorlati ismeretek birtokába jutnak, amely segít jelenlegi munkahelyük megtartásában, vagy új munkahely megtalálásában.

A képzés ideje alatt - a tantárgyak hallgatása mellett - a résztvevők tudományosan minősített témavezető segítségével önálló kutatási-fejlesztési tevékenység során sajátítják el a szükséges ismereteket.

A képzés megnevezése:

Bionikus számítástechnika - szakirányú továbbképzés

További információ: